PLA
2023. november végén a RegioNet Alapítvány PLA eseményt szervezett a digitális pedagógia iránt érdeklődő tanárok számára, akiket az igényfelmérés szándékával szerettünk volna bevonni a közös munkába.
A Peer Learning Activity (PLA), a társak általi tanulás módszerét, a szakmai tapasztalatok megosztását, közös feldolgozását jelenti.
A rendezvény célja a projekt keretében megvalósítandó fejlesztések alapjainak megteremtése volt. Törekedtünk a pedagógusok fejlesztési folyamatokba való bevonására, a tartalomfejlesztési koncepció közös meghatározására.
Sor került a „kisérettségi” kritikus kompetenciaterületeinek beazonosítására, ennek megfelelően a fejlesztendő témakörök meghatározására, a tartalomfejlesztés menetének, a tananyag szerkezetének megvitatására.
Az eseményen bemutattuk a tervezett módszertant, ismertettük a projekt indíttatását és koncepcióját. Ezt követően a részt vevő pedagógusok fogalmazhatták meg véleményüket a készülendő matematika tananyag kapcsán.
Ez alapján összefoglalható, hogy a blended módszertan és digitális tananyag jelentős segítséget jelentene a kisérettségi vizsgára történő felkészülésben.
A szakmai párbeszéd során során sikerült a résztvevőkkel közösen meghatározni a főbb fejlesztési szempontokat és szükségleteket, melyek a leghatékonyabban tudják támogatni a kisérettségire történő felkészülést.
Az eseményen elhangzottakat beépítjük a további fejlesztési folyamatokba.